Motorola Blog
A győri Széchenyi István Egyetem SZEngine Hallgatói Motorfejlesztő Csapata azzal a céllal jött létre, hogy az egész világot átfogó Formula Student versenysorozatban az első olyan hallgatókból álló motorkonstruktőr csapat legyen, amely kifejleszt, megtervez, legyárt, és folyamatosan továbbfejleszt egy speciálisan ebbe a szériába szánt ütőképes versenymotort.
Munkájuk során azonban olyan kommunikációs kihívásokkal kerültek szembe, melyek a hatékonyságra is komoly hatással voltak. Ezekre a kihívásokra az Anico Kft. segítségével találtak megoldást.
Egy éve indult a Budapest-Bamako 2020-as mezőnye.
Az Anico Kft. a 70-es rajtszámú Six Stroke nevű csapat kommunikációját és élményeit egy Motorola T82 Extreme RSM adóvevő csomaggal támogatta. A tavalyi rallyt felidézve most megosztjuk veletek a fiúk élményeit és rádiókommunikációban szerzett tapasztalataikat.
A keresés a PMR446-os rádiók egyik alapszintű funkciója.
A szkennelés, avagy keresés elindításával folyamatosan pásztázhatjuk a csatornákat, és ahol beszédet érzékel a rádió, ott automatikusan megáll.
Mire jó ez? Hogy indíthatjuk el a keresést? Hogyan kereshetjük és állíthatjuk be az alcsatornákat?
Erről írtunk ebben a rövid blogbejegyzésben.
A Galvin Manufacturing Corporation 1930 júniusában mutatta be Motorola márkájú autórádióját, az egyik első, kereskedelmi szempontból sikeres autórádiót. A rádiót a nagyközönségnek szánták, ám hamarosan a rendőrőrsök és városi hivatalok rendeltek rádiókat – biztonsági okokból. Ezzel kezdődött a Motorola szakértő tudása a mobil kommunikáció és a hosszútávú ügyfélkapcsolatok terén.
A karantén időszaka alatt sok szülőnek megfogyatkoztak a szabadnapjai, és bizony a nyárra a szokásosnál is kevesebb maradt; így most külön kihívás lehet, hogy amíg anyának bent kell dolgoznia, közben hogyan figyeljen a kint játszó gyerekekre?
A családok jelentős része nem tud, vagy nem mer idén külföldön nyaralni, így talán többen kirándulunk itthon, erdőn-mezőn, új tájakat fedezünk fel. A kirándulások során viszont le-lemaradhatunk egymástól.
A koronavírus (COVID-19) világjárványra reagálva a Motorola Solutions ajánlott tisztítási és fertőtlenítési irányelveket biztosít rádióinkhoz és tartozékainkhoz, a jelenlegi legjobb rádióhigiéniai ismeretei alapján.
A globális egészségügyi hatóságok szerint a baktériumok, kosz illetve szennyeződések eltávolítása a felületekről csökkenti a fertőzés terjedésének kockázatát. Kémiai fertőtlenítőszer használatával eltávolíthatod a tisztítás után a felületeken maradt kórokozókat, ami még tovább csökkenti a fertőzés terjedésének kockázatát.
Sokak fejében minden adóvevő egyenlő a CB rádióval. Ha fekete és antennája van, vagy ha rugós vezetéken lóg az autóban a kézibeszélő mikrofon, akkor az CB rádió. A filmekben és a valós életben is egy kalap alá veszik az adóvevőket, pedig ez korántsem helyes és pontos.
Főleg, ha valaki vásárláson töri a fejét: lehet, hogy egy szakboltban értetlenül néznek ránk, ha CB rádiót keresünk, holott igazából nem is CB rádiót vennénk, hanem más adóvevőre gondoltunk.